Dalszerző: Sz. Nagy Endre

Őszbe borult már a hajam, meg is ritkult a fejemen mostanra.
Nem kell nekem

Öreg prímás, tégy hangfogót
hegedűdnek mind a négy húrjára,
Talán már csak te emlékszel
édesapám kedves nótájára...
Valamikor hányszor húztad,
cifrázgattad fehér asztalánál...
Muzsikáltad békítőnek,
hajnaltájban anyám ablakánál.

Azt a nótát húzd most nékem,
olyan csendben, hogy csak szívem hallja...
Széles kedvét, boldogságát,
valakinek nehogy megzavarja!
És ha lassan végére érsz,
koccints vélem erre a nótára:
Öreg prímás, ugye nem bűn,
hogyha néha könny hull a pohárba?

hát a fodrász, hogy lenyírja nyár elején kopaszra.
Fésűre sincs már szükségem, kobakomat megvakarni ott nekem a tíz ujjam,
Ha egy pár szál hosszúra nő, magam vágom, hisz fodrásznak tanultam.

Tisztességes szakmát adott énnekem az Édesapám kezembe.
Azt mondta, hogy nem oly nehéz, de mindenkor vigyázzak a kezemre!
Mert a fodrász nem tévedhet, ha kezében ott az olló, meg az éles borotva,
Ezért aztán jól vigyázzak, minden elém került nyakra, kobakra!